fonnyadt barázdák pihegnek arcomon.
tükrömbe nézve minden karcnyomongördülő könnycseppeket látok.mint nyári zápor az égből, sajnos úgy sújt le rám az átok...
az idő győzelmén mosolygó szarkaláb
már énekli elmúlt életem táncdalát,
s fölénnyel rám tekint.
mert piszok jól érzi magát szürke bőrömön, idekint...
de legbelül, lelkem cseppjei gyermekek,
s az időtlen végtelen sohasem kesereg.
mert számukra nincsen hatalom,
mely fonnyadt barázdát húzzon, akár a sors az arcomon...